~Dean~
-Aucs...-tápászkodtam fel a padlóról. Csodásak ezek a rémálok,tényleg...
Próbálhatok zenét bömböltetve elaludni,vagy konkrétan álomba inni magam,nem tudok tőlük szabadulni. A tűz égette a bőröm,de nem érdekelt,a sav mart,a kés pedig mélyen a húsomba hatolt,többször is. De nem éreztem. Szemem kék tűzben égett,hátamból két hatalmas fekete szárny nőtt ki. Egyik kezemben egy véres angyal penge,másikban Sam élettelen teste nyugodott. Legbelül ordítottam,s legszívesebben tiszta szívből zokogtam volna. De ehelyett csak álltam,és néztem ahogy kileheli a lelkét. Nem voltam a magam ura,de mégis tudtam mit teszek. Láttam mindent,mintha egy homályos tükrön át bámultam volna a világba,s cselekedtem. Akaratom ellenére. Megszállott voltam. Aztán felébredtem... Életemben nem örültem még ennyire az ébredésnek. Általában ez minden álmom vége. Bennem Mihály,Samben Lucifer. Én megölöm őt,s belehalok lelkileg. Nos,köcsög apokalipszis,ez nem történhet meg. Nem engedem...-nyugtatgattam magam,s félmeztelen kisétáltam a fürdőbe.
-Szia.-köszöntem az épp fogatmosó Jadenek.
-Hali.-mondta artikulátlanul,s köpött egyet. Oda hajoltam a mosdókagylóhoz,s vizet löttyintettem az arcomba. Épp elálltam a csöpp fürdőszoba bejáratát,ezért óvatosan megkocogtatta a vállamat.-Kiengednél? Oda fog égni a palacsinta.
-A micsoda?-húzódtam odébb,s otthagyott. Felkaptam a pólóm,s utána siettem.
-Mennyei illatok.-szimatoltam elégedetten a levegőbe,a konyhába lépve.
-Talán már 20 éve,hogy utoljára hasonlót éreztem.-vigyorgott Bobby az asztalnál,mikor Jade elé rakott egy párat.
-Én azt sem tudtam,hogy van itthon egyáltalán bármi ehető is...max a tegnapi pizza.
-Reggel elugrottam a városba,és feltankoltam a frigót.-mondta Jade,s tovább kapkodott a tűzhelynél.-Ez a minimum,ha már itt lakhatok.
-Nem mintha tartoznál érte bármivel is,-csámcsogott Bobby.-de ez egy szép gesztus. És nem mellesleg,finom.
-Mi lesz Sammel?-nézett rám a lány.-Mármint ő is gondolom éhes...
-Bizonyára.-vágtam közbe,s a szekrényhez lépve kivettem egy tányért.-Viszek neki.-mosolyodtam el,hogy ne érződjön hangomban a feszültség. Nem akartam,hogy ilyen állapotban lássa az öcsémet...később biztos rinyálna miatta. Szedtem rá a palacsintából,s még az asztalon eperből is,mert ahogy pedig Samet ismerem,örülne neki. Furcsa mód oda van mindenért,ami BIO,és "zöld". Csak nekem nincs gusztusom valami olyat enni,aminek alig van íze,és trágyás földből bányászták elő? Jade elzárta a gázt,bepakolt a mosogatóba. Mielőtt kimentem,újra megszólalt.
-Hogy szeretitek a kávét?
-Én feketén.-lóbáltam meg a kezem,majd leléptem.
A pánikszoba ajtajánál Cas ült a földön.
-Te itt voltál egész éjszaka?
-Nagyrészt.
-Nem szoktál pihenni? Vagy aludni?
-Mi angyalok sosem alszunk. Nincs szükségünk rá.-állt fel és húzta ki magát.
Benyitottam,és a látvány ami fogadott,egy kicsit szíven ütött. Sam a vaskeretes ágyon ült,átkarolva a térdét. Haja izzadt tincsekben tapadt össze,arcán látszott a megviseltség és a fáradtság. Hát igen,nem lehet egy fáklyás menet megvárni,míg kiürül a szervezetéből a démonvér. Még akkor is,ha Castiel próbálja gyógyítani,viszonylag jó erőben tartani. Odasétált hozzá,s Sam homlokára tapasztotta a kezét. Furcsa fényesség támadt,de nem volt az a retinaégető fajta. Sam pedig össze rándult,majd elernyedt.
-Már nem tart sokáig. 12 óra múlva már tiszta leszel. Addig is ezt a műveletet 2 óránként ismételjük.-mondta,majd kiment.
-Szia. Hogy vagy?
-Szarul.-mondta kifejezéstelen arccal.
-Hoztam neked palacsintát.-ültem le mellé,s felé nyújtottam.
-Mit?-lepődött meg.
-Nyugi,nem Bobby csinálta.
-De nem is te...
-Nos,ez is igaz.
-Akkor ki?-kérdezte,s elvette a tányért.
-Majd megtudod. Most hosszú lenne elmagyaráznom,és te is fáradt vagy hozzá. Egyél.-néztem rá aggódva.
Egy másfél napja van bent,de a szemei alatt karikák látszódtak,és szerintem a tegnapi pizzát is érintetlenül hagyta. Tétovázva elvett egy eper szemet(tudtam,hogy ez már jobban fekszik a kis nyafkának) és bekapta. Többet nem beszéltünk,egy darabig néztem,hogy eszik,-csak hogy megbizonyosodjak róla,hogy nem fog nekem éhen halni-majd magára hagytam.
-Gondolom te enni sem szoktál.-szegeztem a kérdést Casnek.
-Szoktam,de nem élvezem. Szükségtelen,és az íze sem olyan jó,ha molekulánként érzed.
-Attól függetlenül gyere fel,eleget őrködtél már.-tanácsoltam,mert így is volt. Mindig lelkiismeretesen végezte a dolgát,azt is szó szerint vette,hogy vigyázzon rá. Azóta nem hagyta magára. Csak akkor mikor Jade megérkezett. Rábólintott,s elindult a felfelé vezető lépcsőn.
-Mi ez a szag?-nézett rám kétségbeesetten.
-Ez barátom,a mennyország illata.
-Egészen biztos vagyok benne,hogy nem az.-ráncolta a homlokát.
Beléptünk a konyhába,s a szívemben mintha valami megmozdult volna. Ez a lány egy pillanat alatt lépett be az életünkbe,ami számomra eddig is teljesnek tűnt,mégis úgy éreztem,hogy most lett csak igazán az. Bobby hosszú idők (egészen a megrokkanása) óta alig mosolygott. Most pedig ott ült Jade-vel szemben,s mintha egy mosoly bujkált volna a szája szegletében. Olyan családias pillanat volt,ahogy ott ültek,szólt a rádió,az asztal meg tele volt olyan kajákkal,amit ha még élne az anyám,ő csinált volna nekem és Sammynek. Sammy. Na,ő hiányzik még innen... Én is megreggeliztem,majd segítettem elmosogatni. Olyan jó vagyok,szerintem szentté kéne avatni...
-Alig ismerlek,mesélj magadról.-kértem,miközben Jadenek átnyújtottam a vizes,de tiszta tányért,aki eltörölte azt. És aztán belevágott. Egész sok mindent megtudtam róla,de inkább csak átlag tényeket...mit szeret,vannak-e testvérei...stb. De arról semmit,hogy miért is üldözik. Pedig úgy nehéz valakit védelmezni,hogy nem tudjuk miért.
~Jade~
-Szóval,kezdjük a bemelegítéssel!-tanácsolta Dean és közözni kezdett a karjával. Én pedig utánoztam,ahogy egy jó diákhoz illik. Fekete atlétát viselt,rajta egy egyszerű szürke inggel,hozzá farmert választott,ami valószínű a hűvös miatt okos húzás volt... Februárban nem volt valami jó idő,elismerem,de nem gondoltam volna,hogy itt az erdő mellett kb.8 fokkal hidegebb van,mint ahonnan én jövök. Nem mellesleg épp futni készültünk,aminek iszonyatosan örültem. Végre valami,ami az út része a vadásszá váláshoz. A mozgás.
-Nem jól csinálod!-lépett mögém sóhajtva. Megfogta a csuklóm és a fejem fölé emelte a karommal együtt.-Így.-suttogta a hajamba. Éreztem a teste melegét a hátamon,s a gyomrom megremegett. Épp próbáltam visszafolyatni a bennem tomboló heves érzelmeket. Utálom,hogy ilyen kémiai viharokat képes bennem ébreszteni...ráadásul alig ismerem. Bíznom sem szabadna benne...És ez az érzés,kétségbeejtő.
-Szóval.-fordultam meg,hogy szemben legyek vele.-Mehetünk?
Bólintott és intett,hogy kövessem.
Hamar kiismertem magam az erdőben,nem volt túl nagy. Körülbelül a fele lehetett az otthoninak.
-Bírod még?-nézett rám a mellettem baktató Dean,aki negyed óra sprint után is ugyanúgy vette a levegőt.
-Ühümm.-kamuztam,pedig majd kiköptem a tüdőm. Nem volt könnyű tartani vele a lépést.
-Mit szólnál egy kis sétához a pataknál?-könyörült meg rajtam.
-Nekem oké.-adtam a laza gyereket,pedig nagyon ki voltam.
Az apró patakhoz érve lelassított,s én is megálltam mellette.
-Rég nem voltam már futni,egy kicsit berozsdásodtam.-fújta ki magát és leült a víz szélén lévő fűre. Na,én nem ezt vettem észre...-gondoltam magamban.
-Olyan tiszta ez a kis erdő,nem?-kucorodtam le mellé.
-Az.-nézett maga elé.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze. De nem ígérem,hogy meg is fogom tudni válaszolni...-vetítette előre.
-Sam. Miért zártátok be a pánikszobába?
-Nos,igazából ez nagyon komplikált.
-Asszem' van időnk.-vetettem magam hanyatt a fűben.
-Ez igaz. De honnan tudhatom,hogy bízhatok benned?-tette fel ezt a kérdést úgy,mint akinek a fogát húzzák. Biztos azt várta,hogy vérig leszek sértve...
-Nem tudhatod.-nyújtóztam a földön.-Rajtad áll,hogy bízol-e bennem.
Rám nézett és ő is hátradőlt.
-Rég nem beszéltem ilyen nyíltan senkivel,szóval nem ér szekálni...félek. Bízni az ismeretlenben. Tapasztalatból.
-Hát,megismerhetjük egymást. Egy darabig biztos nem megyek sehova.-utaltam arra,hogy azért hosszú még az út addig,hogy megtudjam védeni magam,s embereket menteni.
Egy darabig hallgatott,végül csak hatottak a szavaim,mert beszélni kezdett.
-Mikor gyerekek voltunk,egy démon megölte anyánkat,s Sam szervezetébe démonvért juttatott. Erről viszont akkor még senki sem tudott. Később apánkat az anyánk halála után érzett bosszúvágy indította meg a vadászat rögös,véget nem érő útján.-mondta kesernyésen. Ez ismerős...-gondoltam.-Sammy egész kicsi volt még akkor. Talán fél éves lehetett. Apánk eleinte nevelgette őt,majd miután elég idős volt,hogy "ellegyen" velem,nekem kellett vigyáznom az öcsémre amíg ő vadászott. Majd minket is vadásznak nevelt. Sam nem vágyott erre a jövőre,szóval ő mihelyst megtehette,le is lécelt a Stanford-ra. Én apám mellett maradtam. Egyszer viszont nem ért haza a vadászatról. Ekkor rángattam el Sammy-t az egyetemről,hogy keressük meg. Miközben apánk után kajtattunk,Sam barátnőjét megölte ugyanaz a démon,aki anyánkat. Utána Sam otthagyta a kolit és apa keresésére indultunk. Sok ügyünk volt,mire rá találtunk az öregre. Aztán egy szűk 4 hónapon belül ő is örökre elhagyott minket. De ez egy másik történet.-csuklott el a hangja,mire megköszörülte a torkát.-Visszatérve az öcsémre,a démonvér lassan kifejette hatását,s víziói lettek. Meglátta mások halálát. Néha. De miután a démont megöltük,ezek abbamaradtak...vagyis inkább átalakultak. Egy szurokszemű szuka,Ruby. Ő is démon volt,de valahogy Sam bizalmába férkőzte magát,míg én alulról szagoltam az ibolyát.
-Hogy mi van?-ültem fel azonnal.-Ugye csak rosszul hallottam?
-Nem. Voltam már halott.-mondta olyan természetesen,mint ahogy más kijelentené,hogy"hideg szél fúj".-Eladtam a lelkem,s csak egy évet kaptam.
Hallottam már anno a keresztúti démonokról...a "sima" démonoktól annyiban tér el,hogy fekete helyett piros szemük van,és képesek bármilyen vágyad teljesíteni a lelkedért cserébe. 10 évig élvezheted a kívánságod,majd rád küldik a behajtókat. A pokolkutyákat,akik nem azok a tipikus ölebek. Mégiscsak megérte figyelni apa kioktatásain... De azt nem gondoltam volna,hogy egy vadász,aki olyan mint Dean valaha is eladná a lelkét.
-Mégis miért tetted?-fürkésztem.
-Az öcsémért. Meghalt,én pedig önző mód nem akartam elengedni. Nem akartam egyedül maradni. Így hát visszahoztam. Életem az övéért cserébe.
-És hogy tértél vissza?
Kedvesen elmosolyodott.
-Castiel hozott ki. De most térjünk vissza Ruby-hoz. Rávette Sam-et,hogy igyon a véréből,ezzel segítve az embereken,akik meg vannak szállva. Démon űzés elmével. Csakhogy ettől bekattant Sam,és megölt valakit akit nagyon nem kellett volna. Igazából most is a vérrel van összefüggésben a dolog.-láttam rajta,hogy nem akar többet mondani. Kerestem a szavakat,mit is mondhatnék neki...
-Sajnálom.-jesszus,de közhelyesre sikeredett. A helyébe gyomron taposnám magam. Épp kiöntötte a lelkét,én meg benyögök egy sajnálom-ot. Szép volt Jade.
Bólintott,és már nyoma sem volt az összetört kis srácnak. Valami veszélyesen elbűvölő csillant a szemében.
-Most te jössz. Mi életed tragédiája?
-A szüleim elvesztésén kívül?-nyeltem vissza a keserűség és fájdalom tökéletes elegyét,ami a torkomba tódult.-Talán az,hogy mindig is nehezen ment az ismerkedés. Általánosban nem voltak barátaim,egy igazi kirekesztett voltam. Más mint a többi,amit fel is vállal. Egyszer az osztályfőnököm azt mondta antiszociális,búval baszott emo vagyok.-röhögtem el magam.
-Na ne... Ekkora pöcsputtonyt!-derült egy jót.-Várj,te emo voltál?
-Hát,minden adott volt akkoriban hozzá. Világvége hangulat,fekete haj és cuccok. Na meg az egyetlen jó barátom a fülhallgatóm. Csak úgy elvoltam magamnak. Gimiben kezdtem el ismerkedni.
-Jajj,a jó öreg gimi.-vigyorgott.-Azok voltak a szép idők.
-Most jön a "Minden lányt gerincre vágtam!" című novella Dean Winchester előadásában?
-Ja.-röhögött ki.
-Kérlek kímélj meg!-tápászkodtam fel.
-Miért tenném? Rám mindenki kíváncsi. Imádnak a nők.-állt fel ő is ön elégedett fejjel.
-Kis aranyos.-gúnyoltam és vénasszonyosan megcsipkedtem az arcát,majd futásnak eredtem,ahogy a lábam bírta,mert tudtam,nem hagyja annyiban.
A ház előtt ért be,de azért el kell ismerni,hősiesen küzdöttem.
-Engedj el.-nyavíkoltam,mert épp halálra készült csikizni.
-Nem.-válaszolta,és addig piszkált,amíg fel nem borultam,magammal rántva őt is.
-Dean?-jött egy hang mögülünk,mire mind ketten ránéztünk az illetőre.-Jade?-ismert fel.
-Mi ez a szag?-nézett rám kétségbeesetten.
-Ez barátom,a mennyország illata.
-Egészen biztos vagyok benne,hogy nem az.-ráncolta a homlokát.
Beléptünk a konyhába,s a szívemben mintha valami megmozdult volna. Ez a lány egy pillanat alatt lépett be az életünkbe,ami számomra eddig is teljesnek tűnt,mégis úgy éreztem,hogy most lett csak igazán az. Bobby hosszú idők (egészen a megrokkanása) óta alig mosolygott. Most pedig ott ült Jade-vel szemben,s mintha egy mosoly bujkált volna a szája szegletében. Olyan családias pillanat volt,ahogy ott ültek,szólt a rádió,az asztal meg tele volt olyan kajákkal,amit ha még élne az anyám,ő csinált volna nekem és Sammynek. Sammy. Na,ő hiányzik még innen... Én is megreggeliztem,majd segítettem elmosogatni. Olyan jó vagyok,szerintem szentté kéne avatni...
-Alig ismerlek,mesélj magadról.-kértem,miközben Jadenek átnyújtottam a vizes,de tiszta tányért,aki eltörölte azt. És aztán belevágott. Egész sok mindent megtudtam róla,de inkább csak átlag tényeket...mit szeret,vannak-e testvérei...stb. De arról semmit,hogy miért is üldözik. Pedig úgy nehéz valakit védelmezni,hogy nem tudjuk miért.
~Jade~
-Szóval,kezdjük a bemelegítéssel!-tanácsolta Dean és közözni kezdett a karjával. Én pedig utánoztam,ahogy egy jó diákhoz illik. Fekete atlétát viselt,rajta egy egyszerű szürke inggel,hozzá farmert választott,ami valószínű a hűvös miatt okos húzás volt... Februárban nem volt valami jó idő,elismerem,de nem gondoltam volna,hogy itt az erdő mellett kb.8 fokkal hidegebb van,mint ahonnan én jövök. Nem mellesleg épp futni készültünk,aminek iszonyatosan örültem. Végre valami,ami az út része a vadásszá váláshoz. A mozgás.
-Nem jól csinálod!-lépett mögém sóhajtva. Megfogta a csuklóm és a fejem fölé emelte a karommal együtt.-Így.-suttogta a hajamba. Éreztem a teste melegét a hátamon,s a gyomrom megremegett. Épp próbáltam visszafolyatni a bennem tomboló heves érzelmeket. Utálom,hogy ilyen kémiai viharokat képes bennem ébreszteni...ráadásul alig ismerem. Bíznom sem szabadna benne...És ez az érzés,kétségbeejtő.
-Szóval.-fordultam meg,hogy szemben legyek vele.-Mehetünk?
Bólintott és intett,hogy kövessem.
Hamar kiismertem magam az erdőben,nem volt túl nagy. Körülbelül a fele lehetett az otthoninak.
-Bírod még?-nézett rám a mellettem baktató Dean,aki negyed óra sprint után is ugyanúgy vette a levegőt.
-Ühümm.-kamuztam,pedig majd kiköptem a tüdőm. Nem volt könnyű tartani vele a lépést.
-Mit szólnál egy kis sétához a pataknál?-könyörült meg rajtam.
-Nekem oké.-adtam a laza gyereket,pedig nagyon ki voltam.
Az apró patakhoz érve lelassított,s én is megálltam mellette.
-Rég nem voltam már futni,egy kicsit berozsdásodtam.-fújta ki magát és leült a víz szélén lévő fűre. Na,én nem ezt vettem észre...-gondoltam magamban.
-Olyan tiszta ez a kis erdő,nem?-kucorodtam le mellé.
-Az.-nézett maga elé.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze. De nem ígérem,hogy meg is fogom tudni válaszolni...-vetítette előre.
-Sam. Miért zártátok be a pánikszobába?
-Nos,igazából ez nagyon komplikált.
-Asszem' van időnk.-vetettem magam hanyatt a fűben.
-Ez igaz. De honnan tudhatom,hogy bízhatok benned?-tette fel ezt a kérdést úgy,mint akinek a fogát húzzák. Biztos azt várta,hogy vérig leszek sértve...
-Nem tudhatod.-nyújtóztam a földön.-Rajtad áll,hogy bízol-e bennem.
Rám nézett és ő is hátradőlt.
-Rég nem beszéltem ilyen nyíltan senkivel,szóval nem ér szekálni...félek. Bízni az ismeretlenben. Tapasztalatból.
-Hát,megismerhetjük egymást. Egy darabig biztos nem megyek sehova.-utaltam arra,hogy azért hosszú még az út addig,hogy megtudjam védeni magam,s embereket menteni.
Egy darabig hallgatott,végül csak hatottak a szavaim,mert beszélni kezdett.
-Mikor gyerekek voltunk,egy démon megölte anyánkat,s Sam szervezetébe démonvért juttatott. Erről viszont akkor még senki sem tudott. Később apánkat az anyánk halála után érzett bosszúvágy indította meg a vadászat rögös,véget nem érő útján.-mondta kesernyésen. Ez ismerős...-gondoltam.-Sammy egész kicsi volt még akkor. Talán fél éves lehetett. Apánk eleinte nevelgette őt,majd miután elég idős volt,hogy "ellegyen" velem,nekem kellett vigyáznom az öcsémre amíg ő vadászott. Majd minket is vadásznak nevelt. Sam nem vágyott erre a jövőre,szóval ő mihelyst megtehette,le is lécelt a Stanford-ra. Én apám mellett maradtam. Egyszer viszont nem ért haza a vadászatról. Ekkor rángattam el Sammy-t az egyetemről,hogy keressük meg. Miközben apánk után kajtattunk,Sam barátnőjét megölte ugyanaz a démon,aki anyánkat. Utána Sam otthagyta a kolit és apa keresésére indultunk. Sok ügyünk volt,mire rá találtunk az öregre. Aztán egy szűk 4 hónapon belül ő is örökre elhagyott minket. De ez egy másik történet.-csuklott el a hangja,mire megköszörülte a torkát.-Visszatérve az öcsémre,a démonvér lassan kifejette hatását,s víziói lettek. Meglátta mások halálát. Néha. De miután a démont megöltük,ezek abbamaradtak...vagyis inkább átalakultak. Egy szurokszemű szuka,Ruby. Ő is démon volt,de valahogy Sam bizalmába férkőzte magát,míg én alulról szagoltam az ibolyát.
-Hogy mi van?-ültem fel azonnal.-Ugye csak rosszul hallottam?
Hallottam már anno a keresztúti démonokról...a "sima" démonoktól annyiban tér el,hogy fekete helyett piros szemük van,és képesek bármilyen vágyad teljesíteni a lelkedért cserébe. 10 évig élvezheted a kívánságod,majd rád küldik a behajtókat. A pokolkutyákat,akik nem azok a tipikus ölebek. Mégiscsak megérte figyelni apa kioktatásain... De azt nem gondoltam volna,hogy egy vadász,aki olyan mint Dean valaha is eladná a lelkét.
-Mégis miért tetted?-fürkésztem.
-Az öcsémért. Meghalt,én pedig önző mód nem akartam elengedni. Nem akartam egyedül maradni. Így hát visszahoztam. Életem az övéért cserébe.
-És hogy tértél vissza?
Kedvesen elmosolyodott.
-Castiel hozott ki. De most térjünk vissza Ruby-hoz. Rávette Sam-et,hogy igyon a véréből,ezzel segítve az embereken,akik meg vannak szállva. Démon űzés elmével. Csakhogy ettől bekattant Sam,és megölt valakit akit nagyon nem kellett volna. Igazából most is a vérrel van összefüggésben a dolog.-láttam rajta,hogy nem akar többet mondani. Kerestem a szavakat,mit is mondhatnék neki...
-Sajnálom.-jesszus,de közhelyesre sikeredett. A helyébe gyomron taposnám magam. Épp kiöntötte a lelkét,én meg benyögök egy sajnálom-ot. Szép volt Jade.
Bólintott,és már nyoma sem volt az összetört kis srácnak. Valami veszélyesen elbűvölő csillant a szemében.
-Most te jössz. Mi életed tragédiája?
-A szüleim elvesztésén kívül?-nyeltem vissza a keserűség és fájdalom tökéletes elegyét,ami a torkomba tódult.-Talán az,hogy mindig is nehezen ment az ismerkedés. Általánosban nem voltak barátaim,egy igazi kirekesztett voltam. Más mint a többi,amit fel is vállal. Egyszer az osztályfőnököm azt mondta antiszociális,búval baszott emo vagyok.-röhögtem el magam.
-Na ne... Ekkora pöcsputtonyt!-derült egy jót.-Várj,te emo voltál?
-Hát,minden adott volt akkoriban hozzá. Világvége hangulat,fekete haj és cuccok. Na meg az egyetlen jó barátom a fülhallgatóm. Csak úgy elvoltam magamnak. Gimiben kezdtem el ismerkedni.
-Jajj,a jó öreg gimi.-vigyorgott.-Azok voltak a szép idők.
-Most jön a "Minden lányt gerincre vágtam!" című novella Dean Winchester előadásában?
-Ja.-röhögött ki.
-Kérlek kímélj meg!-tápászkodtam fel.
-Miért tenném? Rám mindenki kíváncsi. Imádnak a nők.-állt fel ő is ön elégedett fejjel.
-Kis aranyos.-gúnyoltam és vénasszonyosan megcsipkedtem az arcát,majd futásnak eredtem,ahogy a lábam bírta,mert tudtam,nem hagyja annyiban.
A ház előtt ért be,de azért el kell ismerni,hősiesen küzdöttem.
-Engedj el.-nyavíkoltam,mert épp halálra készült csikizni.
-Nem.-válaszolta,és addig piszkált,amíg fel nem borultam,magammal rántva őt is.
-Dean?-jött egy hang mögülünk,mire mind ketten ránéztünk az illetőre.-Jade?-ismert fel.
-Szia Sam.-intettem. Kockás ingben volt és farmerben,haja szerte-szét állt. Arcán zavarodottság tükröződött fáradtsággal vetekedve.
-Dean,beszélhetnénk?-kérdezte,mire ő kitápászkodott alólam(igen,sikerrel ráborultam),s félrevonultak.
Miért van egy olyan érzésem,hogy Sam nem lát itt szívesen?
*Írói megjegyzés: Sziasztok. Először is,nagyon-nagyon örülök,hogy olvassátok a fejezeteket,szuper azt érezni,hogy nem csak magamnak koptatom a billentyűzetet. :) Létre hoztam a blognak(még régebben,de elfelejtettem említeni) egy Facebook oldalt,ahol szintén nyomon tudjátok követni,hogy mikor van kint új fejezet. Ennek linkjét az oldalsávba rakom. A másik dolog pedig:mivel én is ember vagyok,néha el-el bizonytalanodok a dolgomban,hogy "Ez most jó-e így?/Vajon tetszik-e nekik...stb" szóval azt szeretném,ha nem nagy kérés,hogy vagy a Facebookon,vagy akár csak itt bloggeren,aki teheti,kommenteljen. Minden kritikát szívesen fogadok,kulturált formában. Köszönöm.♥*
Miért van egy olyan érzésem,hogy Sam nem lát itt szívesen?
*Írói megjegyzés: Sziasztok. Először is,nagyon-nagyon örülök,hogy olvassátok a fejezeteket,szuper azt érezni,hogy nem csak magamnak koptatom a billentyűzetet. :) Létre hoztam a blognak(még régebben,de elfelejtettem említeni) egy Facebook oldalt,ahol szintén nyomon tudjátok követni,hogy mikor van kint új fejezet. Ennek linkjét az oldalsávba rakom. A másik dolog pedig:mivel én is ember vagyok,néha el-el bizonytalanodok a dolgomban,hogy "Ez most jó-e így?/Vajon tetszik-e nekik...stb" szóval azt szeretném,ha nem nagy kérés,hogy vagy a Facebookon,vagy akár csak itt bloggeren,aki teheti,kommenteljen. Minden kritikát szívesen fogadok,kulturált formában. Köszönöm.♥*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése