~Jade~
Görcsösen markoltam a mosogató peremét,és bámultam a tálra. Kezdem érezni,hogy kicsúszik a lábam alól a föld. A padlóra görnyedve végképp eltörött a mécses... a férfi hangja,mint egy halk suttogás egy hosszú,üres folyosón,úgy visszhangzott a fejemben. "Te segítséget kértél a mennytől,amit meg is kaptál. Mert nem vagy átlagos ember. Más vagy. Csak még nem tudom miért. Az volt a feladatom,hogy megértessem veled,miért nem lehet normális életed. Hogy miért nem lehet senkid. Üldöznek a démonok téged,és az összes embert aki valaha is fontos lesz számodra"
ELÉG! Már magzatpózban ringatóztam,könnyeim némán folytak. Miért épp velem történik ez? Miért vagyok arra ítélve,hogy félelemben éljek,majd a végsőkig harcolva essek el? És miért mindezt egyedül? Más lennék? Kötve hiszem. Én egy átlagos lány vagyok,csak a neveltetésemben volt természetfeletti. Vadásztam,de sosem öltem,mindig csak szárnysegéd voltam. Egyszer gyerekkoromban kellett leszúrnom egy alakváltót,aki apámnak adta ki magát,de utána apa váratlanul megtiltotta a vadászatot,hiába állítottam,hogy nekem is úgy kell élnem mint neki,mert ő a példaképem. Kinevetett,s azt mondta normális gyerekkort,s életet akar nekem. Ne legyek egy bolond piás,akinek senkije sincs. Aznap nagyon összevesztünk. Szó szerint emlékszem rá miket vágtunk egymás fejéhez.
"-Nem igaz,hogy nincs senkid! Én itt vagyok,és olyan akarok lenni mint te!
-Tudom,hogy vagy nekem,de nem fogom tönkretenni az életed. Tanulsz,felnősz,és normális életed lesz,családod,gyerekeid!
-És mi van ha nem ezt akarom?-szemtelenkedtem.-Úgyis mindenkit elveszítek,aki fontos nekem,úgy mint te... Akkor mi értelme van?
-Legalább elmondhatod,hogy éltél,szerettél, és nem hiába halt meg érted édesanyád!-a mondat végére elcsuklott a hangja.
-Miattam?Miattam halt meg?-dadogtam lesápadva.
-A saját testével védett meg téged! És részben engem is.-mondta keserűséggel a hangjában.-Inkább haltam volna meg én helyette.
-De az egy vérfarkas támadás volt...
-Az volt...anyádnak mióta megszülettél bekapcsoltak az anya ösztönei. Nem aludt olyan mélyen mint én,mert minden neszelésedre felébredt. Ez történt aznap este a kempingezésnél is. A vadőr szerint arrafelé sosem kószáltak állatok,és biztonságos kempinghely volt. Ezért akartunk oda menni veled. Tudtuk,hogy már átaluszod az éjszakát,s mivel nem hagyhattunk otthon,ezért velünk jöttél. Éppen aznap volt az évfordulónk... egy emléket akartunk újra átélni,ehelyett egy rémálom lett a vége. Akkor este anyád felébredt,s felrázott álmomból. Azt mondta valami van odakint. Utána már én is hallottam...valami nyöszörgés keveredett lihegéssel és a faágak ropogásával. Felültem,és felkapcsoltam a zseblámpát a sátorban...bár ne tettem volna. Éles karmok szántották végig a sátor falát. Minden olyan gyorsan történt. Az a valami a karma által hasított nyíláson át bevetette magát,és nekem esett. Anyád sikítva mászott a mózeskosárhoz,amiben te feküdtél. Engem már pillanatok alatt véresre kaszabolt,az sem érdekelt volna,ha meghalok,de mikor már a karmok a mellkasomba vájtak,és kiakarták tépni a szívem valami fényes csillant Kate kezében. Leszúrta,egy egyszerű bicskával.
-De abba nem halhatott bele...
-Akkor még ezt nem tudtuk. A lényt,ez csak feldühítette. Anyád felé fordult,aki téged a háta mögé rejtett,és újra lecsapott a késsel. Most már a nyakát célba véve. De az röptében kapta el a kezét,és törte el. Még sikítani sem volt ideje. Előre nyúlt,be a mellkasába,és kicsavarta a szívét... Majd egy pisztoly dörrent,és az a valami holtan rogyott össze, kezében anyád szívével. Alig láttam a vértől. Azt hittem meghalok. Te pedig csak sírtál,sírtál és sírtál. És akkor láttam meg a megmentőnket. Egy vadász volt az,Bobby Singer. Tőle tanultam mindazt amit ma tudok.-egy pici élet költözött a hangjába,amikor róla beszélt. Érződött benne a hála.-Neki és anyádnak köszönheted az életed.-komorodott el.-Nem nekem. Úgyhogy nem vagyok a példaképed. Légy olyan mint Kate. Mint az édesanyád.
-De...
-Nincs semmi de. Most biztos azt akarná,menj a szobádba,és írd meg a házi feladatot. Aztán mosakodj meg és aludj.-legyintett a szobám felé.-Ugye?
-Igen apám.-hajtottam le a fejem,hogy elrejtsem szemem bűnös csillogását és berohantam a szobámba."
Megráztam a fejem,hátha ezzel elűzhetem az emléket és a keserű ízt a számban. Beletörődtem. Beletörődtem,hogy nem lehetek vadász. És ha nem vadász vagyok,akkor egyértelműen préda. Prédává váltam. Elméletben mindent tudok,de gyakorlatban biztos alulmaradnék a harcban. Apa ritkán vitt vadászni,de azt megtanította,hogy ölhetek meg bármit ami az utamba kerül. Legalább ennyiben gondoskodott a védelmemről.
"Szellemeket sóval és vassal lassíthatod le,de véglegesen csak a csontjuk elégetésével szabadulhatunk meg tőlük. Vérfarkasoknak ezüst a szívbe. Vámpírok ellen csak a fejük levágása a végleges megoldás,de a halott ember vérétől lassúak és gyengék lesznek..."
És mégis mindezek után, itt vagyok egyedül,és mint egy kisgyerek,aki elveszett,a térdemet ölelem,magamat ringatva. Ennyit ért volna apám óvása? Talán ha igazi vadászt nevelt volna belőlem,még most is élne. Nem kalandozhat el az elmém még jobban. Megígértem magamnak,hogy nap mint nap,ha felkelek egy mosolyt erőltetek az arcomra,és megpróbálok a múlttól teljesen elvonatkoztatva tovább élni.
Össze kell szednem magam. Nem törhetek össze az első buktatónál. Hisz olyannak kell lennem,mint anyám...
Felálltam,és az órára pillantottam. 8:55 Ekkor találkoztam a sráccal a parkban....oda kell mennem. Ki kell derítenem,hogy létezik-e egyáltalán ő,és ki is valójában. Lehet,hogy a férfi nem a jövőt mutatta meg,hanem egy fantázia világba zárt be,amit a jövőnek titulált? Hisz csak egy idegen. Egy nagy hatalmú,veszélyes idegen,még akkor is,ha a gyönyörű kék szemében nem láttam rossz szándék jelét. Nem hihetek el mindent neki... Felkaptam a fekete bőrdzsekim,és futás közben bújtam bele. Szedtem a lábam,nehogy elkerüljük egymást...mindenképp tudnom kell,hihetek-e a férfinak. Az életem múlhat rajta.
A parkba érve,leültem arra a padra,amire akkor,s feltgettem a lábam. Oké,csak nyugi. Beraktam a fülhallgatóm,és elindítottam 'Painkiller'-t. Körülbelül a szám felénél egy árnyék tűnt fel előttem. Lassan felnéztem,de a szívem majd kiugrott a helyéből. Ő volt az. Próbáltam felidézni,mit is mondtam akkor...
-Elállod a napot.
-Miért baj az? Te fényesebb vagy.-elkerekedett szemmel bámultam rá. Nem hiszem el...ugyanazt mondta. Nyeltem egyet,és felálltam.
-Örvendtem.-intettem egyet,s egy békejelet mutatva a vállamra dobtam a táskám. Mielőtt elmegyek,még egy valamit muszáj megtudnom...-Kayle,ugye?-hunyorítottam.
-Igen.-válaszolta zavartan.-De honnan...
-Nem érdekes.-vágtam a szavába,és elfutottam.
Rá kellett jönnöm,hogy a férfi nagyon is igazat beszélt. És ha minden szava igaz,akkor én egy démon mágnes vagyok... Nem hozhatok bajt a fejére,se neki,se másnak...sőt,ennek a városnak sem. Az lenne a legjobb ha lelécelnék innen. Időközben a lábaim már haza vittek,mire a fejemben már körvonalazódott a tervem.
A vadász. Bobby Singer. El kell jutnom hozzá,minél előbb. Meg kell tanulnom rendesen vadászni,hogy megvédhessem magam. De előtte sürgősen pénzhez kell jutnom... körülnéztem a nappaliban,tekintetem végig siklott egy régi vázán,kislámpán,rádión,DVD lejátszón,amiket már egy jó ideje nem használtunk. Ez az! Kirontottam a garázsba egy pár papírdobozért,majd a házat körüljárva teli pakoltam őket a kacatokkal. Kábé két óra alatt megtöltöttem őket. Nem sok mindent hagytam meg,csak a személyes tárgyakat,és a létfontosságúakat. Na meg persze a fegyvereket. Kulcsra zártam az ajtót,majd a vén Opelbe becuccoltam. Tudtam hová kell mennem,ha jó áron akarok megszabadulni tőlük. A "Rich Ricky's"-be. Ez egy lim-lomos bolt volt,ahol még jobb napokon egy pár vadász is meg-meg fordult,mert akkora választék volt. Amulettek,régi,egér rágta könyvek...mindig lelnek ott valami hasznosat. Csapódott a kocsiajtó,én pedig belöktem a bolt ajtaját,kezemben két megpakolt dobozzal.
-Halihó.-kurjantottam el magam,mire Ricky fia Josh ballagott elő hátulról a raktárból. Biztos ő volt most beosztva.
-Szia.-nézett rám unottan,majd felragyogott a szeme a dobozok láttán.-Mit hoztál?
-Csak egy pár vackot a házból,amit szeretnék jó áron eladni.-mosolyogtam rá,hátha a bájaimmal egy kicsit több pénzt kitudok csikarni értük...elvégre Josh is férfiből van,nem?
-Aha.-bólogatott.-Mutasd!-nos,még egy mosolyt sem láttam az arcán.
Gyorsan letettem az asztalra a dobozokat,és mosolyogva néztem,ahogy végigtúrja mindet.
-Hááát.-húzta a száját.
-Mennyit tudnál értük adni?
-1500 dolcsi.
-Ugye csak viccelsz? Ezek közül az egyik doboz ér annyit! Alsó hangon...
-Bocsika.-tartotta fel megadóan a kezét.
-És nem tudnál mondjuk 4 ezret kicsengetni a cuccokért?-vettem elő a legelragadóbb mosolyom,és igyekeztem előnyösen helyezkedni.
-Nem.-mondta faarccal,és a dekoltázsomra nézett. Semmi. Mi a...-De,ha hozol valami különlegeset,5-öt is adok értük.
-Mit értesz a valami különlegesen?
-Valami vadász cuccot...Azok a bolondok képesek annyit fizetni egy amulettért,amennyiből a Stanfordra is mehetne a gyerekük...kétszer.
-Nem bolondok.-néztem rá csúnyábban,de legyintett egyet.
-Hozol vagy nem?
-Hozok. Húsz perc múlva jövök.-mondtam és köszönés nélkül távoztam.
Otthon apa fegyvertárába mentem rögtön. Vagyis a garázsba.
-Mi lehet itt,aminek úgysem venném különösebb hasznát,de értékes lehet...?-gondolkoztam hangosan,mire megakadt a szemem egy ezüstösen csillanó medálon. Egy ördögcsapda volt belegravírozva, és nagy valószínűséggel ezüstből volt...pótolható. Markomba zártam,és csak úgy kíváncsiságból megnéztem a démonok elleni fegyvereinket. Ha már ellenük kell harcolnom... Kereszt,démonűző szöveg(mintha nem magoltatta volna be velem),kősó,sóoldatból és vasszegből készült bomba szerűség és egy...kés szerű valami. Egy furcsa alakú,szintén ezüstös csillogású fegyver.
Ezt meg mégis honnan szerezhette apám? És mi ez?
-Ez egy angyal penge.-szólalt meg egy hang a hátam mögül. Összerezzentem,és megfordultam.
-Oh,szóval angyal penge.-néztem a nem először látott ballonkabátos férfira.-Elég vagány cuccos lehet,ha démonokat öl...szóval,-tápászkodtam fel a földről,ahol eddig ültem.-vagy elmondja ki maga és mit akar,vagy kipróbálom,hogy mit tudok még vele megölni.
-Nem szeretem ha fenyegetnek.-ráncolta össze a szemöldökét,mint egy értetlen kisgyerek.-A nevem pedig Castiel. És az úr egyik angyala vagyok.
-Angyal?-nevettem fel.-Ma mindenki olyan vicces kedvében van...-tettem egy lépést felé.-Kedvesem,angyalok nincsenek.-ráztam a fejem.
-Nem viccnek szántam...-gondolkodott el,hogy mit érthettem félre.-és létezünk. Miért olyan nehéz elhinni?
-Mert már nem hiszek a mesékben...és mellesleg pont ezt mondaná egy démon is.
-Szerinted figyelmeztettelek volna,ha démon lennék?
-Nem?-néztem a hatalmas kék szemekbe,hátha ki tudom olvasni,igazat mond-e...
-Nem.
-De mégis mit akarsz? Mit tehetnék én? Mit számítok én?-tártam ki a karom,de a kérdésemre nem válaszolt. Elhallgatott,és a halántékát egy kicsit megdörzsölte két ujjával,mintha a feje fájdult volna meg.
-El kell hagynod a várost.
-Azon vagyok,mondj valami újat...
-Sietned kell.-mondta,és amilyen gyorsan jött,úgy tűnt el a semmibe. Még pislogni sem maradt időm. Talán elrepült? De az lehetetlen! Viszont egy angyal(ha létezik olyan lény) biztos képes lehet rá. vagy nem?
Eddig igazat mondott. Miért hazudna most...tényleg sietnem kéne. Felkaptam apa egy régi noteszét a vezetékes telefon mellől,amibe az ismerősei számát írta fel,majd a szobámba kocogtam,ahol a sporttáskámba dobtam a ruháim. Az oldaltáskámban már benne volt a telefonom,mp3-mam,az összes pénzem,kocsikulcsom,a glock-om és az ezüst tőröm bőr tokba bújtatva. Már csak a fegyvereket kell össze szednem. Az órára pillantottam. Két perc múlva ott kell lennem a boltban. Futva mentem ki a garázsba és sebtiben összeszedtem a leghasznosabb fegyvereket és két kopott könyvet.
A bolt ajtaja csilingelve csapódott be mögöttem,mire a pultnál smároló pár szétröppent. Egy barna és egy szőke hajzuhatag pattant szét paprika piros fejjel. Josh volt az és...egy korombeli srác? És ekkor esett le a tantusz. Nem vagyok az esete...ezért nem izgattam különösebben.
-Khmm...hello.-intettem bizonytalanul,majd a szöszi srác végigsimította Josh kezét és eltűnt a raktárban.
-Hoztad az árut?
-Igen. Megfelel?-tettem le elé a medált. Ráharapott,mint valami béna kalóz az arany érmére,és nyugtázta,hogy igazi ezüst.
-Elmegy. Nesze.-csúsztatott elém egy köteg pénzt. Gyorsan átszámoltam,és észre vettem,hogy egy 50-essel több volt benne.
-Miért...?
-Ash szerint eddig te voltál a legjobb. Olyan meggyőző volt.-vágott a szavamba vigyorogva.-Tudod,nem féltékeny típus...
És össze állt a kép. Meleg a srác,de ezek szerint más lányok is bepróbálkoztak egy pici kedvezmény miatt.
-Izé...-pirultam el.-Tudod kellett az a pénz.
-Áldásom rá.-csámcsogott a rágóján.
-Azért kösz.-süllyesztettem a táskám mélyére a bankót,s kiviharzottam a boltból.
A kocsimba ülve eltettem a tárcámba és úgy döntöttem ideje meghívni magam egy ebédre vagy egy állammal arrébb.
A nap hátra levő részében az apa noteszéből kilesett cím felé autókáztam. Robert Singer házához. Tudtam,ma már nem érek oda,ráadásul sötétedik is...kerestem egy olcsó motelt,s ott szálltam meg éjszakára.
~Dean~
Nem hiszem el,hogy megint idejutottunk...
Unott fejjel támasztottam Bobby pánikszobájának csukott ajtaját,amin át kiszűrődött Sam ordibálása.
-Deeean!-szólt keservesen.-Deeean!
-Ez nem Sam.-Röppent elém a semmiből Cas.
-Tudom. De akkor is az öcsém szenved odabent.-gondolkodtam el.
-Kiheveri.-állapította meg.
-Aha...-mondtam búskomoran,és sorra villantak be a mai nap eseményei. Éhínség. A szörnyű és bizarr halálesetek,ahogy Cas elveszti az uralmat az eszköze felett,és darált hússal tömi magát.Ahogy Sam megjelent abban a gyorsétteremben,és démonvérrel megtankolva magát,kinyiffantotta éhínséget,aki egy jókora adag démon lelket evett épp meg közvetlen előtte...minden olyan gyorsan történt. Ahogy mindenki a szenvedélyébe bolondult és halt bele...kivéve engem. Én nem akartam semmit. Tudtam,hogy nincs értelme. Ha éhes vagyok,eszem. Ha inni akarok,iszom. Ha szexre vágyok,mindig akad kivel. Pincérnők tömkelege adja meg a számát nap mint nap...de mégis,legbelül fájtak a lovas utolsó hozzám intézett szavai:"Ha beléd nézek,egy nagy ürességet érzek. Nem tudod kitölteni ugye? Sem étellel,sem itallal. Még szex-el sem...Mert legbelül tudod,hogy halott vagy!"
Halott lennék? Azért mert nincs célom az életben,s vágyam? Szerintem én vagyok a legegyszerűbb ember a világon. Tudom mim van,és mit kell megóvnom. Végzem a dolgom,és nap mint nap azért élek,hogy segítsek akiken tudok.
-Mit szólnál,ha innánk egy üveg malátából,valamint bizonyos pótanyagokból vízzel cefrézett,komlóval ízesített szén-dioxidban dús alkohol tartalmú italt?-nézett rám Cas a nagy kék szemeivel,póker arccal,mert biztos érzékelte,hogy ritka szar kedvem van. Értetlenül bámultam rá,majd leesett mit akart kérdezni szárnyas barátom...
-A sörre gondolsz?-tartottam vissza a nevetést.
-Azt hiszem ezt definiáltam épp.-gondolkodott el. Megveregettem a vállát,és a lépcső irányába tereltem.
-Hát persze,persze. Nyilvánvaló.-bólogattam vigyorogva.
-Deeean!-visszhangzott utoljára Sam hangja,majd becsuktam az ajtót magunk mögött.
-Hogy van?-gurult rögtön Bobby is a társaságunkba.
-Nem túl jól,de két nap múlva kiürül a démonvér a szervezetéből,s rendben lesz.-válaszolt helyettem Cas. Bobby bólintott,majd begurult ő is a konyhába.
-És hogyan tovább?-tette fel a kérdést,amin én is gondolkodtam már.
-Valószínű,hogy amíg Sam teste megtisztul,addig én itt boldogítalak. Ugye nem baj?
-Nem.-mosolyodott el az öreg.-Igazából még segíthetsz is,ha ráérsz...
-Igyekszem hasznossá tenni magam.-tettem le Cas és Bobby elé egy-egy sört.
Bobby kibontotta az övét,felét le is húzta,de Castiel csak ült és még csak felé sem szagolt a sajátjának.
-Úgy emlékszem a te ötleted volt.-mutattam a bontatlan üvegre.
-Igazából csak királyi többes volt,én nem szándékoztam veled inni. Nem szeretem az alkoholt.-mondta meg őszintén.
-Naaa,Cas,ne legyél hangulat gyilkos.-vettem el az övét is,s ittam meg.
-Azt hiszem lefekszem.-dobtam ki az üres üvegeket.
-Én még egy könyvet gyorsan átnyálazok,hátha jutok valamire.-jelentette ki Bobby.
-Én meg azt hiszem felügyelek Samre.-bólintott Cas és már el is tűnt.
Bobby kigurult a dolgozó szobába,én meg az emeleten lévő ideiglenes szobámba mentem,ahol egy zuhany és egy pár korty erősebb pia után elnyomott az álom.
(Írói megjegyzés: köszönöm,akik olvassák a blogot és mindnyájuknak szeretnék kellemes ünnepeket kívánni! Remélem a szünetben még lesz új bejegyzés,amikben ígérem már több izgalomra számíthattok. ;))
