~Jade~
Másnap dél körül ébredtem a saját ágyamban. Nem emlékeztem hogy kerültem oda,de nem is értem rá ezen agyalni, egyből nyúltam az éjjeli szekrény fiókjába és bekaptam egy aszpirint. Tegnap este nem ittam annyit, hogy hányingerem lenne,de nyers kifejezéssel élve: úgy éreztem magam, mint a mosott fekália. A fejem őrülten hasogatott,a gyógyszer ellenére is. Hála Dean-nek,mert valószínű hogy ő hozott be,legalább a nyakam nem fájdult meg. Kisétáltam a fürdőbe majd vettem egy hideg vizes zuhanyt,és körbe csavartam magam a törölközőmmel. Nyugisan ballagtam vissza a szobámba,ahol belebújtam a fehérneműimbe,és vizes hajamat felcsatoltam. Vettem egy nagyon régi hosszított inget felé,de azt is kigombolva hagytam,mondván, egyedül vagyok. A konyha felé vettem az irányt,ahol kis híján frászt kaptam az asztalnál üldögélő,kávét szürcsölő Deantól.
-Te mi a frászt keresel itt?!-visítottam,majd hozzá vágtam a tegnapi újságot. Lassan végig mért, majd mosolyra húzta a száját.
-Nem emlékszel arra amit tegnap mondtál?-kérdezte, de a tekintetét le sem vette rólam. Soha sem voltam szégyenlős típus, de ez kifejezetten zavarba hozott. Fülig pirultam,majd hátat fordítva beszaladtam a szobámban. Egy kicsit később már a begombolt ingben és egy pamut leggings-ben ültem le a Dean-nel szembeni székre. Egy kicsit feszélyezett a rangidős Winchester macsós pillantása,de igyekeztem nem tudomást venni róla.
-Sajnálom,de nem. Az az utolsó emlékem,hogy kivetted a kezemből a poharat,és azt mondtad mára már eleget ittam.-feleltem,s aztán mintha egy megkönnyebbült sóhajt ejtett volna el.-Miért,mit mondtam?
-Csak lényegében annyit,hogy élni akarsz.
-Aha. Nem meglepő.-bólintottam egy keserű mosoly kíséretében,és vártam,mire akar kilyukadni. De nem mondott semmit,csak felhörpintette a maradék kávéját,majd elém is letett egy csészével.-Szóval?-néztem rá kérdőn,mire válaszolni méltóztatott.
-Csak egy kis színt viszek az életedbe.-somolygott,mire legszívesebben állkapcson vertem volna.
-Csakugyan?-gúnyolódtam,majd kötekedni kezdtem.-És mégis hogy?
-Ha élni akarsz,meg kell tanulnod életben maradni.-kezdett kioktatni,de közbe vágtam.
-Te most vadász leckét akarsz adni,nekem?
-Jupp.-helyeselt.
-És Sammy-t hol hagytad? Szívesen megnézné,ahogy megaláz egy lány.-éledt bennem a vágy,hogy bizonyítsak.
-Elment Bobby-hoz.-mondta,majd meglátva az arckifejezésemet,csak annyit mondott.-Apánk helyett apánk volt... nagyszerű vadász.
Bólintottam.
-Na,először is,hogy jutottál be?-néztem rá még mindig egy kicsit feldúltan.
-Elvittem a kulcsod,mert khm...nem voltál olyan állapotban,hogy be tudtad volna zárni az ajtót.
-Oh.-esett le.-Értem. Szóval mit terveztél?-kérdeztem egy kicsit gúnyosan,de legbelül nagyon édesnek találtam Dean apró gesztusait.
-Először is. Nem tudok neked újat tanítani,ha nem tudom milyen szinten vagy. Egy kis bemelegítés után bele is vághatunk.-ecsetelte.
-Oké,akkor induljunk.-egyre jobban felvillanyozott a dolog.
-Így jössz?-kérdezte,majd végig mért.
-Miért? Az előző szerelés jobban tetszett?-húztam,majd otthagytam meg sem várva válaszát.
Kisétáltam a hátsó kertbe,majd nyújtani kezdtem. Már végeztem a bemelegítéssel,mire Dean kibattyogott utánam.
-Be sem melegítesz?
-Ugyan.-legyintett nagyképűen,mire már viszketni kezdett a tenyerem.-Szóval. Kíváncsi vagyok,vajon mennyi mindent tanított neked az apád. Üss meg.-kérte.
Egy kicsit haboztam,majd lendítettem egy nagyot a jobb kezemen,és a becsapódás előtt lelassítottam. Nem megy ez nekem.
-Ez neked ütés?-röhögött ki.-Ezt tanította neked apád?-gúnyolódott,mire felszívtam magam,és egy hatalmasat bemostam neki.
-Alakul.-cukkolt,majd elkapta a kezem,és hátra csavarta. Nagyon nem jól tette. Erről eszembe jutott,amikor a vámpír a falhoz nyomott,hátra csavart kézzel,és tehetetlenül tűrnöm kellett,míg apám lassan elvérzett. Könnyek szöktek a szemembe,majd egy erős rántással már ki is szabadultam a szorításból,és tiszta erőmből pofon vágtam. Hátra tántorodott,majd meglepetten nézett rám. Dühös voltam,de annyira,hogy szinte égetett,mart belülről. Többször is megütöttem,mire lefogott,és a ház falának nyomott. Ezzel csak még jobban feldühített,hisz ugyan azt éltem át,amit akkor este. Adrenalin szökött a testembe,majd felemeltem a térdem,és hasba vágtam vele. Össze görnyedt,majd a földre rogyott. Nem hagyott időt egy újabb ütésre,mert felpattant,és két oldalról körbe fogott. Könnyes szemmel kapálóztam,mire mind a ketten a földön kötöttünk ki. Finoman a csípőmre ült, és lefogta a kezeimet. Lassan eloszlott a szemem elől a köd,és már mást is hallottam,nem csak a szívem heves verését.
-Jade,vége van,semmi baj.-csitított,aztán mikor már látta hogy lehiggadtam,leszállt rólam,és mellém ült a fűbe. Felültem,majd megtöröltem a szemem. Kár volt. Beindult egy lavina,amit nem tudtam vissza fojtani. Csak sírtam,sírtam és sírtam. Dean nem értette min megyek most keresztül,de együtt érzően átkarolta a vállam,és maga mellé húzott.
-Nyugi kölyök,minden rendben lesz.
Nem tudom meddig áztattam az ingjét,de miután már elfogytak a könnyeim ránéztem,és észre vettem,hogy kicsattant a szája,és a vörös vércsík lassan folyik le a szája sarkából az álláig. Szembe ültem vele,s óvatosan megérintettem az arcát.
-Úristen. Én úgy sajnálom.-sütöttem le a szememet.-Ilyen még nem fordult velem elő.-mentegetőztem.
-Semmi baj.-mosolyodott el,de egy kicsit kényszeredettre sikerült.-Volt már durvább is.
-Én megértem,hogyha ezek után el akarsz menni. Amúgy is már te és Sam annyi mindent tettetek értem. Én meg gúnyolódtam,és téged is bántottalak.
-Több kell ennél,hogy bánts.-simította meg az arcom,majd felállt. Szégyenkezve álltam fel utána,és követtem a konyhába,ahol egy tiszta törlőruhát adtam neki,hogy itassa fel vele a vért. Szórakozottan nyomta a szájára a ruha darabot,majd rám pillantott.
-És hogy akarsz kiengesztelni?-kérdezte,majd döbbenetemben még a szavam is elállt.
-Én?-dadogtam lányos zavaromban.
-Nem,a szomszéd néni.-kezdte oldani a hangulatot.
-Okés,mit szeretsz?-tettem fel a kérdést,mire kaján vigyor jelent meg az arcán. Már vártam a következő utalását,amikor egy gyermek ártatlanságával kijelentette:
-A pitét!
Erre akaratlanul is elmosolyodtam,s elindultam a régi megtépázott szakácskönyvünkért.
-Akkor legyen pite.-mondtam,mire hatalmasra kerekedett szemeivel rám nézett.
-Te most komolyan beszélsz? A pitével soha ne viccelj!-rázta felém a mutató ujját.
-Halál komolyan.-néztem a szemébe,és felütöttem a szakácskönyvet.-Oh,de csak hogy tudd,ez előtt még soha sem készítettem. Szóval ne számíts mennyei mannára!
Miután összeszedtük a hozzávalót,elkezdtem gyúrni a tésztát,amíg Dean a lekvárokat kóstolgatta,és ötletelt,hogy melyikkel lenne finomabb.
-Te,ez marhajó!-nyögte artikulátlanul egy barack lekvárra mutogatva,amit egy bólintással nyugtáztam.
-Ide tudnád adni a lisztet?-kérdeztem.
-Aha.-mondta,majd mögém állt és letette a jobb kezem mellé.-Hogyan járulhatok hozzá a piténk sikeréhez?-kérdezte teljes komolysággal.
-Vajazd ki a formát.-mutattam a tepsiszerű valamire. Hát,ha még a nevét sem tudom,csak remélhetem a piténk fényes jövőjét.
Nem sokkal később már a sütőben sült a késői ebédünk,merthogy én még ma semmit nem ettem. Megmordult a hasam,mire felkaptam egy almát. Muszáj valamit ennem,vagy még idő előtt feldobom a pacskert. Dean legalább reggelizett,úgyhogy ő jól bírta. Egyenesen a hűtőhöz sétált,majd két sörrel tért vissza,s az egyiket a kezembe nyomta. Ő a kanapén,én pedig a fotelben ültem,miközben valami béna vígjátékot bámultunk. Nem sokszor,legutóbb apával éreztem ugyan ezt...még a csend is olyan jó vele. Hamarosan vége lett a filmnek,és a sütő órája is jelzett. Itt az idő,most mutatkozik meg a szakács tudományom! Dean kikapcsolta a TV-t,és leült az asztalhoz,én pedig kivettem a közös munkánk gyümölcsét. Letettem középre egy alátétre,aztán felszeltem. Az illata stimmelt,már csak az íze volt kérdéses. Két villát és tányért vettem elő a szekrényből,utána pedig szedtem. Addig nem kezdem el,amíg ő meg nem kóstolja!gondoltam,majd leültem és "stírölni" kezdtem.
-Miért is nézel így rám?-méregetett.
-Kíváncsi vagyok,milyen lett a békítő pite.-vigyorogtam,majd izgatottan figyeltem a srácot,aki még rá is játszott a kóstoló szerepére. Lassan a szájához emelte a falatot,és a hangulat fokozása érdekében,még egy darabig szemezett is vele. Majd bekapta.
-Ez...brutális.-mosolygott.-Többször kéne feldühítenem téged.
Erre a kijelentésre elfogott a lelkiismeret furdalás,és a kicsattant ajkát kezdtem el bámulni. Ezt valószínű észre vette ő is,mert átnyúlt az asztalon,és lágyan megszorította a kezem.
-Semmi baj.-nézett a szemembe,és ezúttal egy őszinte mosollyal támasztotta alá.-A pite pedig oltári.
Én is megkóstoltam a művünket,de tudtam, hogy a bolti sokkal finomabb, csak Dean nem akart letörni.
-Teli vagyok!-állapította meg,hátra dőlve a széken,majd eltolta az üres tányérját.
-Nem viszed el Sam-nek?-mutattam a maradék két szelet pitére. Bólintott.-De el is jusson hozzá...
-Minek nézel te engem?-kezdte megint a színészkedést.
-Annak,aki a szemem láttára burkolt be egymás után 4 szeletet.
-Hé,cica,ritka alkalom,hogy pitéhez jutok,legalább kihasználom!-mentegetőzött.-És mit szólnál ezek után egy pihentető célba lövéshez?
-Rendben.-egyeztem bele,és reméltem,nem szúrom el a programunkat. Elpakoltam az asztalról és elmosogattam. Dean eközben egy A4-es papírra rajzolt köröket, majd pirossal kiszínezte a közepét. Miután mind ketten végeztünk az előkészületekkel,kerestünk egy erdő szélén lévő vaskos tölgyet,majd a törzsére erősítettük a céltáblánkat.
-Kezdem.-sandított rám, majd egy nagyon pontos lövéssel a középső kör szélét találta el. Majd lőtt egy másikat is,ami a közepét érte.
-Szép.-gratuláltam,majd felemeltem a pisztolyt,s céloztam. Egyenesen a közepébe csapódott be,amit Dean egy füttyentéssel díjazott.
-Nem semmi.-nézett rám, majd elgondolkodott.-Ha ilyen jól tudsz lőni,és a jobb horgod sem semmi,akkor miért mentél egyetemre? Miért nem maradtál apáddal vadászni?
-Apám normális életet szánt nekem.-rántottam meg a vállam.-Óvni akart,mert szerinte,ha valaki ebbe egyszer belekeveredik,nincs kiút. Csak a halál.
-Nem mondott hülyeséget a fickó.-bólintott komoran.-Mindenesetre,most hogy tudom mire vagy képes, nyugodtan fogunk tovább állni Sammy-vel.
Ettől a kijelentéstől a vér is megfagyott az ereimben. Tudtam, hogy nem maradnak sokáig a vadászat miatt de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar tovább állnak.
-Ízé... Bocsánat a mai nap miatt.-kezdtem a körítést, de tudta mire gindolok,és közbe vágott.
-Viccelsz?-vigyorgott.-Rég nem volt ilyen jó napom.
Belenéztem a zöldes barna szemeibe,majd rájöttem,hogy ő ezt tényleg így gondolja. Leültem a lépcsőre,s ő is odaült mellém.
-Miért vagy velem ilyen kedves?-tettem fel a kérdést,ami már régóta foglalkoztat.
-Tudom min mész most keresztül, és ilyenkor jól jön egy kis segítség.-mondta,mintha mi sem lenne ennél természetesebb. -Boldogulni fogsz?
-Asszem.-füllentettem,mert amúgy tudtam,hogy nem sokáig lesz elég a pénz, amit a második félévre szántam. Ekkor egy ACDC szám hasított a levegőbe,Dean pedig a zsebében kezdett kotorászni a telefonja után.
-Mondd Sammy,mit találtatok?(...)Csak előjelek? (...)Hát ha te mondod.(...)Jól van na. Várjál csak,az előbb azt mondtad,szórakozott. De mivel szórakozhat egy démon? (...)Pfúj. Ez beteg... (...)Aha. Elintézted? (...) Jó,a motelban találkozunk.
Letette. Szóval egy démont hajszoltak. Szemét teremtések,azt el kell ismerni...apám is találkozott néhánnyal, hazug,aljas könyörtelen lények. Nem akartam tovább feltartani Deant,jobbnak láttam elbúcsúzni.
-Hát akkor jó utat!-erőltettem fel egy kamu mosolyt.-És vigyázz magadra meg az öcsédre is!-veregettem meg a hátát,s felálltam.
-Köszönöm.-mondta,majd össze szedte a cuccait,és beszállt az Impalába. Néztem ahogy elhajt. Bementem,de nem volt kedvem inni,mert tudtam,itt még nincs vége a napnak. Felöltöztem egy hosszú nadrágba,hozzá farmer kabátot vettem az ing fölé. Megvártam míg beesteledett és beszálltam a kopott opel-be. Tudtam hová kell mennem.
Nem sokkal később a temetőben szeltem a torna cipőmmel a nedves füvet. Hideg volt, de kellemesen. Lassan,de magabiztosan gázoltam a térdig erő gazban,mire odaértem anyám sírjához. Mivel anyám 4 hónapos koromban hunyt el nem nagyon emlékeztem rá. Apa nem erőltette,hogy hordjak virágot a sírjára,de csak azért, mert ő sem vitt neki sohasem. Legbelül még mindig gyászolt,és a saját módján,bosszúval próbálta feldolgozni. Így lett vadász. A mai napig homály fedi anyám kilétét, számomra legalábbis,mert bármikor kérdeztem apát, hárított. Nem mondott róla semmit. Állítólag nagyon hasonlítok rá,és Kate-nek hívják,de többet nem árult el... Sokáig kérleltem,hogy csak egy fényképet mutasson róla,de apa azt mondta,a halála után elégette az összeset. Nem hittem neki, de ezt nem hangoztattam,inkább mikor elment egy-egy hosszabb vadászatra felosontam a padlásra,és az ott lévő,falitükör nagyságú esküvői képüket bámultam. Anya sírját eléggé benőtte a gyom,amit ott helyben puszta kézzel kirángattam. Miután végeztem a dudvákkal,a kezemben lévő kristály üvegcsére pillantottam.
-Én mindig megtartom az ígéretem.-suttogtam és vájtam egy könyékig erő mélyedést közvetlenül anya sírköve mellé.
Óvatosan belehelyeztem a kis üveget,majd földdel borítottam. Már nem volt senki a temetőben,békés csend honolt. A közeli erdőből lágy, hűvös szellő érkezett, és söpört végig a kihalt temetőn. Nem tudom meddig álltam ott,és néztem a gravírozott kő táblát,de elegendő időre,hogy egy szemtelen könnycsepp legördüljön egészen az államig. Most fogtam csak fel,hogy végleg egyedül maradtam. Nem akartam,hogy átszakadjon a gát,úgyhogy durván letöröltem,és össze szedtem magam,majd visszaindultam a kocsihoz,amikor egyszer csak egy halk susogásra lettem figyelmes.
-Jade,te vagy az? Kicsim?
A szívem egyre hevesebben kezdett verni, szinte dübörgött a mellkasomban. Valahol már hallottam ezt a hangot,csak egy kicsit torzan,a kamera miatt. Még tizenéves koromban,amikor a padlásról lecsentem egy pár családi videót,és hajnal kettőkor néztem őket,halkan,hogy le ne leplezzem magam.
-Anya...?
