1. Hazatérés

~Jade~

Péntek délután épp a kollégium felé vettem az irányt Kathrine-nel,amikor furcsa neszt hallottam. A gyomrom görcsbe rándult,mint akibe belerúgtak,majd alaposan körül kémleltem. Hát igen,hiába akarja apa,hogy normális életem legyen,nem hiszem,hogy valaha is olyan naiv és tudatlan leszek,mint a korombeliek...még a második életemben sem. Szaggatottan fújtam ki a bent tartott levegőmet. Csak egy mókus volt,nyugtatgattam magam csendben,mire a barátnőm izomból belém könyökölt.

-Jade,figyelsz te rám egyáltalán?-lökött meg még egyszer,de most már finomabban a szöszi barátnőm és egyben szobatársam is.

-Igen Kathrine...

-Szóval és akkor odajött hozzám,egy rózsával. Veszekedni akartam vele,de belém fojtotta a szót.-kuncogott.

-És?

-Mi az hogy és? Hát kibékültünk!-vigyorgott-Hát haragudhatnék rá ezek után a romantikus gesztusok után?

Őszintén? Igen. Én már biztos a szájába léptem volna egy olyan kis hernyónak,mint Justin. Kétszer kaptak össze eddig,kb. fél év alatt,és mind a kétszer más lány vállán "sírta ki magát",majd térden csúszva esdekelt a bocsánatért egy szál rózsával. Szerintem azt is a szomszédból lopta a kis suttyó.

-Nem.-hagytam rá,majd löktem egyet a táskámon,ami mázsás súlyként csapódott a hátamba.

Az út további része csendesen telt,mert Kath épp SMS-ben fejezte ki a szeretetét a fiúja iránt,én pedig ...csak élveztem a csendet. A szél halkan járt a fák lombkoronájában,és vitte a langyos fuvallatokat a közeli erdőbe. Maradtam volna még egy kicsit a békés csendben,de Kathrine nem az a sokáig befogom a szám típus...

-Te,lenne kedved ma eljönni moziba? Este adnak egy jó kis horrort.-örvendezett. Én is örvendtem volna,ha nem tudnám,hogy nincs olyan hogy "jó kis horror". Apa mindig is önmagát okolta,hogy tönkre tette a gyerek korom,nem maradt hitem...stb. és hogy az anyám biztos nem ezt akarta volna. De az anyám meghalt amikor még kisbaba voltam. Egy kemping alkalmával,amikor én még csak 4 hónapos voltam. Egy "medve" támadás ért minket.A hírek szerint. De ők nem látták azt amit az apám. Azt,hogy a szeme láttára tépi szét a feleségét egy vérfarkas,miközben ő törött bordákkal feküdt a földön. Én nem hibáztattam apámat sohasem emiatt. Emiatt,hogy ilyenné tett.

-Nem,bocsi. Haza kell mennem,apám vár a hétvégére.-mondtam azzal toltam egyet a kollégium lépcsőházának ajtaján,mire az kinyílt.

-Kár.-biggyesztette le az ajkát-Pedig én álltam volna a popcornt.-incselkedett.

-Ami késik,nem múlik...behajtom én azt még rajtad.-mosolyogtam,majd szélsebesen megmásztam a lápcsőt,és már kezemben a kulccsal "törtem be" a szobánkba. Épp hogy ledobtam az iskola táskám,már kaptam is fel a sport táskám. Gyorsan végig néztem magamon. Kék póló,fekete halász nadrág,szürke converse. Behajtottam 2 pólót,fehérneműket és egy nadrágot a táskám aljára,majd rápakoltam a jegyzeteim és az MP3 lejátszóm. Aztán az ágyamhoz sétáltam,és a matrac alá benyúltam. Előhúztam a pisztolyom és a tőrt amit apám adott nekem még a 18.születésnapomra. Színtiszta ezüst. Ezeket is a táskába helyeztem,majd felkaptam és már mentem is,de hogy ne tűnjek bunkónak,elkurjantottam egy elmentem-et. Lent a parkolóban komótosan sétáltam a kocsim felé,ami egy kopottas,fekete Opel astra F volt. De legalább az enyém. Szerettem ezt a kocsit, minden hibájával és rozsdás alkatrészével együtt. Be vágódtam a kormány mögé, és a cuccom halk puffanással ért az anyós ülésre. Indulás gondoltam.majd gázt adtam. Az út közel 2 óra hossza volt,de megérte. Kellemes érzés fogott el,amikor beléptem a házunkba. Már karácsony óta lassan 6 hónap telt el. Azóta nem jöttem haza. Leginkább az egyetem miatt,de apám miatt is...mindig edzett,hogy "jó kondiban tartson",holott nem akarta,hogy vadász legyek. Tudom,nem túl logikus,de azt gondolta,ha inkognitóban vadászik,és nem ismerkedik más vadászokkal,megmarad a békés agglegény imázsa,és senki nem gyanakodna rá. Ezzel párhuzamban óvni is akart.

-Megjöttem!-kiáltottam,mire apa trappolt le a lépcsőn,és szorosan magához ölelt.

-Úgy hiányoztál.-mondta,majd még jobban megszorított.

-Te is apa.-suttogtam,majd megpaskoltam a hátát.

-Hogy megy a suli?-kérdezte,miközben a konyha felé terelgetett,és kávéval kínált. Fél hatkor.

-Elég jól...-mondtam flegmán,holott az elég jó, nem megfelelő kifejezés. Nagyon jól,tettem hozzá magamban.

-Helyes.-mondta szigorúan.

-Apa,hallottam az ügyről. Hogy haladsz vele?-kérdeztem csak hogy beszéd témát teremtsek,majd belekortyoltam a kávémba.

-Nem túl jól. Újabb áldozatot ejtett a rohadék... mármint a rohadékok. Többen vannak,és egy időben ölnek a város különböző pontjain. Próbáltam ráakadni a fészkükre,de ezek nem ma kezdték,nagyon értenek a nyom eltüntetéshez.-sóhajtott,majd elém fektetett egy térképet.-Négyen vannak,ha jól sejtem. Itt,itt és még itt meg itt. Ha összekötöm őket egy x alakzatot kapnék,de az x közepén nincs semmi. 

-Ez itt nem a régi Swenton Farm?-mutattam az x közepétől nem messze egy üres térre.

-Már ami maradt belőle. Egy ócska csűr.-legyintett.

-Honnan veszed?

-Megnéztem,kétszer is.

-És a pincét?-kérdeztem.

-Van pincéjük?-kerekedett el apa szeme.-Hol?

-A legelőben egy kis deszka ajtóval védve. A föld alá vájták,vészhelyzet esetére.-mondtam,majd eszembe jutott mennyit lógtam ott,az akkori legjobb barátommal Pete-tel. Azt mondta,hogy az az ő erődje,és ha baj van,oda kell elbújni. Egyszer még el is csente a szüleitől a kulcsot,hogy megmutathassa nekem...ott kaptam az első csókom,12 évesen. Ártatlan, és apró volt,de az egyik legkedvesebb emlékem azóta is. Aztán Pete szülei pár hónappal később csúnyán összevesztek,majd elváltak. Pete-t az anyukája kapta meg,aki elköltözött Washingtonba,Pete-tel együtt. Az apjuk ott maradt,de két év múlva csődbe ment,és felakasztotta magát. Szegény ember...

-Majd holnap megnézem. Nappal,akkor úgyis ott kell lenniük.-mondta apa,majd berakta a mosogatóba a kávás csészéket.

-De négyen vannak!-értetlenkedtem.-Nem kéne egy kis segítség?

-Csak ez kell.-mutatott fel apa egy üvegcsét. A halott ember vére. Lebénítja a vámpírokat.olyan nekik,mint a méreg.-Meg ez.-mutatott még 6 töltényt.

Kérdőn néztem rá,mire ő rögtön ki is fejtette,hogy a töltényeket ő maga töltötte meg a fagyasztott vérrel. Majd a tervébe is beavatott,hogy miképp lövi le őket,aztán amíg a földön fekszenek,lesz ideje lefejezni őket. Zseniális terv,mint mindig. Szinte kristály tisztán emlékszem az első vadászatomra. Gondosan kitervelt és nehéz volt,talán amiatt,hogy még csak 8 éves voltam. Egy alakváltó volt,aki elém jött az iskolába,és apa képében haza akart vinni. A hibát ott vétette,hogy nem volt rajta az ezüst nyaklánc,amit még anyától kapott. Nem gondolta volna,hogy pont egy kislány szúrja szíven az ezüst körzőjével...

Nemsokkal a kávézás után felmentem,s kipakoltam a cuccaimat a régi szobámba.  Rutinosan húzogattam a fiókjaim és dobáltam a ruhákat egészen addig,amíg ki nem fogyott a táskám. Gyorsan végig néztem a szobán, majd konstatáltam,hogy minden rendben.  Az éjjeli szekrényemen egy pohár szentelt víz,a párnám alatt a pisztolyom pihent,az ezüst tőröm pedig az éjjeli szekrény fiókjában,egy zacskó só és egy vas pálca pedig ügyesen álcázta magát a gardróbomban. Megkönnyebbülten nyúltam el az ágyon, majd bedugtam a fülembe az MP3 lejátszóm,és Green day-t bömböltettem vagy egy órán át, majd le ballagtam a konyhába összeütni egy kis kaját vacsorára. Fél óra múlva már békés csendben tömtük a fejünk hagymás rántottával. Egy kicsit cseverésztünk,de még a legnagyobb jóindulattal sem volt társalgásnak nevezhető.  Eléggé egyoldalú volt. Apa beszélt, én pedig hallgattam, hogy mit tervez holnapra. Míg az edzésemet és a célba lövést ecsetelgette,elmosogattam,s eltörölgettem. Javában beszélt még apa,amikor odahajoltam,és nyomtam egy jó éjt puszit az arcára,amit egy sor háborgás követett,hogy lerázom,majd egy gyors szabadkozás,hogy álmos vagyok, és sokat vezettem ma. Gyorsan kislisszoltam a konyhából és a szoba felé vettem az irányt. Nem,nem  voltam álmos, de ha azt mondtam volna,hogy tanulnom kell az év végi záró vizsgára,biztos nem szabadulok el olyan hamar. Legalább is lelkiismeret furdalás nélkül. Amikor itthon vagyok, szinte kötelességemnek érzem, hogy azt a kevés időt amit itt töltök csak tréninggel és apával töltsem,hogy érezze van valakije. Közel 11-kor esett ki a jegyzet a kezemből fáradtságomban. Kivonszoltam magam a fürdőbe,majd vettem egy kezdetben hideg,majd langyos vizes zuhanyt. Frissítő volt,de nem eléggé ahhoz, hogy folytatni tudjam a tanulást.

Átbújtam a pizsamámba,majd nagyokat ásítva sétáltam vissza a szobámba. Lehúztam a redőnyt, majd egy kristályosított só rudat helyeztem el az ablak vonalában. Lehet hogy ez már paranoia felsőfokon,de égettem már meg magam. Így legalább nyugodtan hajtottam álomra a fejem. 

***

Másnap reggel hatkor csapódtam a padlóra...örök izgő-mozgó vagyok szóval nem az első alkalom,hogy ilyen kellemes ébredésben volt részem,de nem esett jól. Kócosan,morcosan küzdöttem ki magam a fürdőbe, ahol egy hideg zuhany és egy fogkrém hozott vissza az élők közé. Utána,ahogy egy jó gyerekhez illik főztem egy kis kávét, és csináltam tükörtojást szalonnával. 

-De finom illat van!-lépett a konyhába apa,s szimatolni kezdett.-A kedvencem.-sóhajtott fel majd leült.

-Az.-mosolyodtam el,majd boldogan néztem ahogy az egyetlen elő hozzátartozóm falatozik. Bárcsak örökké tartana ez a hétvége. Körül belül eddig hihettem azt,hogy egy átlagos lány vagyok.

-Kilencre készülj el,futással kezdünk.-törölte meg a száját.

-Oké.-bólogattam,majd belepakoltam az edényeket a mosogatóba. minek is ellenkezni. Elvégre csak egy kis mozgás. Még volt egy kis időm, úgyhogy át öltöztem egy fekete melegítőbe és egy szürke trikóba,és nyújtani kezdtem. Kilenckor már a ház előtt álltunk, s az útvonalon agyaltunk. 

-Ha az erdőbe megyünk, számítanunk kell a vadakra.-nyomta meg az utolsó szót jelentőségteljesen.-Ha viszont a városba,kerülgethetjük a kómás bámészkodókat.-ejtette ki egy csepp undorral az utolsó szót.

-Ahogy téged ismerlek,inkább az erdő.-nevettem fel,majd elindultam az ösvény irányába.

Csendesen kocogtunk egymás mellett,szemlélve a tájat. A szellő még egy kicsit csípős volt,de már nyoma sem volt benne a tavasz csalókaságának. A nap sem sütött hét ágra,csak épp annyira,hogy érezzük a lágy sugarait. Imádtam futni,mert ilyenkor csak az útra koncentrálok,és mindent kiürítek a fejemből. Egy óra kacskaringózás után értünk vissza a házhoz,ahol kortyoltunk párat a vizes palackunkból,és hátravonultunk a kertbe. Következett a lövés gyakorlat.

-Tízből kilenc telitalálat!-ütögette meg apám elismerően a hátam.-Lassan jobb leszel,mint az öreged!

-Csak tudom,hogy az életem is múlhat rajta,ezért még Brighton-ban is kijártam néha lőni.-rántottam meg a vállam.

-Az én kislányom.-tettetett könnyezést,majd törölgette a szeme alját. Ezt egy finom vállon lökéssel nyugtáztam.

Már dél is elmúlt,mire abba hagytuk a lövöldözést,és az aztán következő edzést. 

-Mit ebédeljünk?-nézett rám apa,miközben becsukta a szinte üres hűtőt.

-Ne nézz rám,a szakács tudásom a rántotta és a "főzzünk tésztát" között véget ér.-szabadkoztam feltartott kézzel.

-Rendelhetnénk pizzát...

-Mennyi idő alatt érnek ki?

-A Pepito-ból kb. 20 perc.-nyomta a kezembe a kínálatukat.

-Akkor én egy sajtos-sonkás pizzát kérek.-mondtam,majd elvonultam átöltözni míg apa telefonált. 

Mire vissza tértem apa már egy hideg sör társaságában nézett egy akció filmet a kanapén. Bekuporodtam a fotelbe,s törökülésben szorongattam a frissen bontott Red Bull-omat. Nem vagyunk túl beszédes társaság,de szeretünk csak úgy egymás közelében lenni. Biztonságot ad,családias hangulatot teremt,ami nálunk sajnos csak illúzió,mert tudjuk,olyan nincs,hogy biztonságban,és a családunk is...khmm  csonka.  Kortyoltam párat az italomból,majd hollófekete sörényembe túrtam.

-Akkor ma mész?-kérdeztem,a tegnap említett "küldetésére" utalva.

-Igen. Nem hagyhatok nekik még egy éjszakát. Ki tudja hány ártatlan ember sínylené meg...

-Hánykor?

-Három. 

-Én is megyek.-hajoltam előre a fotelben,és az asztalra állítottam az üres üdítős dobozt.-Jól jöhet egy szárnysegéd.

-Mondtam már,nincs szükségem segítségre,elbánok velük.-mosolyodott el. A nagy büszkeség. Ez az apám gyenge pontja,persze csak utánam. Bizonyára ezért nem enged menni.

-De akkor mit segíthetek?

-Mondjuk pihenhetnél,ahogy a normális tinédzserek.-nyomta meg a normálist. Mire ellenkezhettem volna,csöngettek,s átvettem a pizzákat. Csendben ettünk,miközben mind a ketten a tévében lévő akciófilmet bámultuk,s szurkoltunk valami Jake ezredesnek,aki épp vesztésre állt a csatában. Ekkor még ez volt a legnagyobb bajunk.

Lassan vége lett a filmnek,és a megmaradt pizzák a hűtőbe kerültek. Apa már szedte a vadász szerszámokat,én pedig ott kuporogtam továbbra is a fotelben.

-Légy jó kislány!-mondta apa,ahogy kiskoromban is tette,majd homlokon csókolt. Mintha nem lettem volna mindig is az... kerültem a konfliktusokat,jól tanultam,segítőkészen lestem minden szavát.

-Persze.-nyöszörögtem.-Te pedig vigyázz magadra!

-Meg lesz.-mondta magabiztosan,majd elment.

Magamra maradtam az üres házban. Mit tehettem volna,hát elnyúltam a kanapén,és immár a TV helyett a jegyzeteim kötötték le a figyelmemet. Teltek a percek,repültek az órák. Pontosabban két óra. Ennyi után esett be apa az ajtón. Ránéztem,majd rekord gyorsasággal mellette teremtem,és kivettem a kezéből a csomagját.
-Ott voltak.-kezdte,majd lerogyott a kanapéra,és hagyta,hogy bekötözzem a vérző harapásnyomot a bal alkarján.-Mind a négyen. Eszméletlen volt.-csillogott a szemében az adrenalin okozta izgalom-Csak lőttem,lőttem és lőttem. Majd az utolsó a földre lökött. Dulakodtunk egy kicsit,majd kapott egy golyót a vállába. Aztán kaszabolás,és égetés.-fújta ki a bent tartott levegőt,majd felszisszent,amikor alkoholt öntöttem a sebre.
-Az én hős apukám.-dicsértem,ahogy kiskoromban tettem. Erről eszembe jutott,amikor másodikban írnunk kellett pár sort a szüleinkről. És ezt felolvasni mindenki előtt. Jöttek a kedves,bátor,gazdag és mindenféle kérkedések,de én csak annyit mondtam,hogy egy hős. Óra után a tanárnő nem hagyta annyiban a dolgot,faggatózni kezdett. Mivel foglalkozik,hogy érted,hogy hős? Már akkor is több sütnivalóm volt az átlagnál,vagy csak kiábrándultam a gyerekkor cukormázából,de így feleltem:Egyedül nevel engem,kisbaba korom óta.
-Ugyan,csak teszem a dolgom.-térített vissza a hangja a valóságba.
-Elfogyott a kötszer.-jegyeztem meg fitymálva,az utolsó géz darabbal a kezemben.-Elugrok a patikába,úgyis itt van pár utcával lejjebb.-billentettem a fejem a megfelelő irányba.
-Rendben,de előtte megdobnál egy sörrel?-egyezett bele kegyesen.
-Remélem csak képletesen értetted.-nyújtottam felé az üveget,majd intettem,hogy megyek. Az órára pillantottam,majd ki az utcára. Sötétedik.
-Persze!-hallottam az épp becsukódó ajtó mögül,majd bezártam az ajtót.
Egy kis mozgás nem árt,gondoltam,majd futásnak eredtem. Mint általában,most is kizártam a külvilágot,és csak futottam,futottam. Egészen addig,még egy széles,kemény mellkasba ütköztem.
-Bocsánat.-motyogtam,majd felnéztem ártatlan áldozatomra. Zöld szeme,és sötétbarna haja volt. Lejjebb tévedt a tekintetem,egyenesen az ajkaira,amik mosolyra húzódtak.
-Semmi baj.-nyújtotta felém a kezét,és felhúzott a földről.
-Még egyszer sajnálom.-intettem,majd tovább kocogtam. Ki gondolta volna,hogy egy helyes férfit is el lehet ütni egy zsíros gyorsétterem előtt...többször kéne erre járnom.
Nemsokára kifulladtan,egy csomag kötszerrel ballagtam fel a kocsibejárón. De valami más volt,mint amikor elmentem. Végig pillantottam  a házunkon,majd tettem az ajtó felé egy lépést. Az ajtó. Én bezártam,de most nyitva volt. Résnyire,de nyitva. Lassan,óvatos lépésekkel közeledtem az ajtó felé,majd megálltam és lehajoltam a cipőmhöz. Vannak ám előnyei a magas szárú cipőnek! Immár a késemmel a kezembe surrantam be a házba.
-Nem gondoltad volna,ugye?-ordított egy hang.-Ti vadászok,azt hiszitek olyan okosak vagytok,és minket pedig csak ostoba vadaknak tekintetek.-horkantott.-De csak hogy tudd,mi is szeretünk falkában élni,vagy ahogy az emberek mondanák,ami egyébként én is voltam,családban. Ők voltak a családom!
Beljebb araszoltam,és óvatosan a nappali ajtó résén át benéztem.
-Na,de hol van a kis ribanc? A lányod,akinek végig fogod nézni a halálát,mielőtt megölnélek.-kérdezte nem túl kedvesen apámtól,akit a falhoz nyomott. Véres volt apa arca,és nem volt harcképes állapotban,ennek ellenére arcon köpte.
-Semmi közöd hozzá.-nyögte,és levegő után kapkodott.
-Ha így gondolod...-tette a sértődöttet az idegen,és kivillantotta az összes fogát.
Ez egy vámpír. Most kell cselekednem,most. 
Feltéptem az ajtót,és felé rohantam. De nem voltam elég gyors. Amint beléptem a nappaliba,rám villantotta fénymerev pupilláit,és beleharapott apám nyakába. A földre lökte,és nekem rontott.
-Te szemét állat.-nyögtem,majd hasba rúgtam,de úgy,hogy kétrét görnyedt. Felé suhintottam a tőrrel,de elkapta a kezem,és hátracsavarta. A falhoz nyomott,mire felszisszentem. Próbáltam szabadulni az erős szorításból,de sikertelenül.
-Most mi van?-ordítottam.-Megölsz? Milyen halálban lesz részem?
-Fájdalmasban,-megfordított és háttal neki lökött a falnak.-és lassúban. Mondjuk kár ezért a csinos pofiért.-fürkészte az arcom,s hátra simította egy fekete tincsem.
-Dögölj meg.
-De csak utánad.-röhögött a saját poénján. Szorosan fogta a kezem amiben a tőr volt,de egy hirtelen rántással kiszabadultam,és pofon vertem. Nem is lepődött meg rajta,inkább csak még jobban feltüzelte.
-Végre. Már azt hittem nem is leszel harcias. Pedig épp most öltem meg az apucidat.-röhögött és immár a nyakamat kapta el,s annál fogva emelt fel a levegőbe. A tőr kiesett a kezemből. Apa.  Hihetetlen düh és bosszúvágy kerített hatalmába,s küzdeni akarás. Fél kezemmel a karjába kapaszkodtam,és levegőért küzdöttem,másik kezemmel pedig a farzsebemből vettem ki egy kis bicskát,majd egyenesen a nyakába szúrtam. Hátra tántorodott,és a földre estem,de nem volt időm még lélegezni sem,olyan sebességgel kaptam fel a tőröm a földről,és művészi precizitással választottam le a fejét a törzsről. Most van vége.
-Apa,hallasz engem?-rohantam a földön fekvő családtagomhoz. Arca véres volt,haja izzadtan és véresen tapadt a homlokára. Az arca kifejezéstelen volt,szeme mereven bámult.-Nem halhatsz meg,hallod?-ráztam meg,és zokogni kezdtem.-Szükségem van rád.-suttogtam,de már nem hallott. Soha többé.